Csak úgy, mint a vakond a földalatti éjszakában,
csak úgy, mint a szél, mikor átsüvít a Holdon,
e világvégi galambházon,
csak úgy, mint a puskagolyó, mikor belebotlik
a testbe arcra bukva,
csak úgy, mint a rakéta, mikor a magasság szívét
átszakítja,
csak úgy, mint a szeretők, akik fölélik életüket
s nem hagynak a halálra semmit,
csak kabátjukat, esernyőjüket;
csak úgy, mint a pilóta, a bekeríthetetlen ég
fegyence, ki azért száll
egyre magasabbra, hogy a földet
múlhatatlanul megszeresse;
csak úgy, mint aki kövekről beszél folyton,
pedig hát nem hisz másban,
csak az embert megszülő földben,
arcán egy szerelem nyoma, akár
a vaspatkóé, halványulóban, eltűnőben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése