Ha majd reszkető szívvel
megállok az Úr színe előtt,
fölidézem legszebb és legfájóbb emlékeimet:
öt gyermekem születését és halálát,
Lilla lányomnak mind a hét esztendejét,
fuldokló köhögéseit,
naponta visszatérő lázait,
ártatlan birkózását a halállal,
kétségbeesett szeretetvágyát,
folytonos vigaszkeresését,
fokozott érzékenységét mindarra,
ami szép és emberi,
éterien tiszta és nemes gesztusát,
hogy egyik sorstársának,
akit az édesanyja látogatóba hozott hozzánk,
a legkedvesebb játékát adta ajándékba,
azt, hogy rövidre szabott élete
fölragyogtatta az emberlét
minden szépségét és tragikumát,
engem pedig elhalmozott az apaság
összes örömével és bánatával;
a Feleségem gondoskodó,
örömtudó szeretetét,
ahogy csöndesen és szelíden,
szinte észrevétlenül
szerves része lett életemnek,
elválaszthatatlanul eggyé vált velem,
megtestesítette a fele-ség szó
leghívebb, legtisztább értelmét,
szenvedélyes, önfeláldozó emberségét,
szenvedélyes, önfeláldozó anyaságát,
mellyel örökös, néma gyászát
szeretetre váltotta mások gyermekei iránt,
közel öt évig tartó küzdelmét a rákkal,
miközben egyetlen zokszót sem ejtett,
soha el nem fogyó,
odaátról most is felém sugárzó,
biztató, erőt adó mosolyát,
hogy mellette és vele lehettem mindvégig,
a Kékgolyó utcai kórház kétágyas kórtermében is,
utolsó mondatát,
melyet az agytumor okozta
kómás állapotában fogalmazott meg,
amikor váratlanul felnyitotta fél szemét,
melyben az értelem fénye csillogott,
s én ágyához siettem, becézni kezdtem,
elmondtam, hogy otthon jártam,
a könyvek és a bútorok is
róla beszélnek, visszavárják,
megosztottam vele egyik örömömet,
s megkérdeztem: „Ugye, örülsz Te is?”,
láttam, moccan a szája, válaszolni akar,
fölé hajoltam, és a fülembe súgta:
„Úgy, ahogy te!”
Ezzel a mondattal búcsúzott el tőlem,
két hét múlva, nagypéntek napján
jött el érte Illés szekere.
Mindezt Isten trónja elé teszem,
és azt mondom:
„Köszönöm, Uram, amit adtál,
s nem kérem számon a nincs-et,
köszönöm a puszta létezés csodáit,
köszönöm az oltó-kést, a szenvedést,
mely jóságra, helytállásra intett,
hogy megőrizzem méltóságomat
mindig, minden körülményben.
Ez egyetlen kincsem. Tőled kaptam,
és szomorú, árva, vigasztalan
életemmel együtt most visszaadom.
Könyörülj rajtam, Uram, könyörülj!
Szeretteimnek adj örök üdvösséget,
nekem pedig a bűnbocsánat kegyelmét!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése