Bella István: Utóirat egy szerelemhez

Reggeledik odakünn és bennem 

lassan felkél a nap. 

Kirajzolódik arcod, és szerelmem 

lepkéi kirajzanak 

a fényre, hol a tollászkodó bánat, 

késő madár, az égbe hamvasul, 

 s megőrzi a magányt, mit magának 

 se mond az ember, csak így, hangtalanul.