A nap gondolata

          Jézus Krisztus Isten karácsonyi ajándéka számodra. Néhányunk karácsonyról karácsonyra él úgy, hogy sosem bontotta ki a világ legjobb ajándékát: Isten ajándéka a megváltás. Egyáltalán miért ünnepled a karácsonyt, ha ki se akarod nyitni a legnagyobb ajándékot? Nincs értelme becsomagolva hagyni azt az ajándékot, mely magában hordozza a múltad bocsánatát, az életed célját és a mennybéli otthonod. 

              

Bob Gass: A karácsony Krisztusról szól!

„ Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt.” (Máté 2:11) 

        A legszerényebb körülmények között született, az ég mégis tele volt angyalok énekével. Egy istállóban jött a világra, egy csillag mégis odavezette több ezer kilométerről a gazdagokat és nemeseket, hogy imádják őt. Születése ellentmondott az élet törvényeinek, halála pedig ellentmondott a halál törvényeinek; nincs nagyobb csoda, mint az ő születése, élete, halála, feltámadása és tanításai.  

       Nem volt gabonaföldje és halastava, mégis megvendégelt ötezer embert, és még maradt is a kenyérből és a halból. Soha nem ment végig vörös szőnyegen, de járt a vízen, és az megtartotta. Kereszthalála a legnagyobb igazságtalanság volt, de Isten szemszögéből nézve kisebb ár nem lett volna elég megváltásunkra. Amikor meghalt, kevesen gyászolták, Isten azonban fekete lepellel takarta el a Napot. Akik megfeszítették, nem remegtek attól, amit tettek, a föld viszont megremegett alattuk.  

       A bűn meg sem érintette. A romlás nem kerítette hatalmába testét. A talaj, melyet vére festett vörösre, nem követelhette porát. Három évig hirdette az evangéliumot. Nem írt könyvet, nem volt főhadiszállása, és nem alapított semmilyen szervezetet.  

       Kétezer évvel később mégis ő az emberiség történelmének központi alakja, minden igehirdetés örök témája, a korok fordulópontja és az emberiség egyetlen megváltója.  

       Az ünnep és ajándékozás napjaiban csatlakozzunk a bölcsekhez, akik „leborulva imádták őt”! Ne feledjük: a karácsony Krisztusról szól!

Forrás: Mai Ige

Katona Béla: Azt jelenti ez az ünnep, amit jelentenie kell?

" Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuélnak nevezik majd” – ami azt jelenti: Velünk az Isten. (Mt 1:23)              

         Karácsony van. Mit jelent ez számunkra? Azt jelenti-e, amit jelentenie kell? Balga kérdésnek tűnik ez utóbbi, pedig egyáltalán nem az. Ha megkérdeznénk sok embert, hogy mit jelent neki a karácsony, jellemzően ilyen válaszokat kapnánk: a szeretet ünnepe, együtt a család, jókat eszünk (és iszunk), ajándékozás… Persze lennének más válaszok is. Ilyenek például: nem szeretem ezt az ünnepet. Magányos vagyok. Nincs senkim. Az év legnehezebb napjai ezek számomra. Nem sorolom tovább, pedig lehetne. Inkább térjünk vissza a kiindulópontra: azt jelenti-e ez az ünnep, amit jelentenie kell?  

         Mit kell jelentsen ez az ünnep? Azt, hogy velünk az Isten. Azt, hogy egyszülött fiában, az Úr Jézus Krisztusban velünk az Isten. Közénk jött, emberi testet öltött, megszületett az Isten. Hatalmas üzenet ez: veled vagyok. Ezt mondja az Úr neked. Lehetsz egyedül, lehetsz a családoddal együtt, lehetsz szomorú, vagy nagyon vidám, ehetsz keveset, vagy többet, mint máskor szoktál, kaphatsz és adhatsz ajándékot, akkor is erre gondolj: veled van az Isten. A legnagyobb ajándék már a tied: Jézus Krisztus. Illetve az a helyzet, hogy megajándékozott vagy, ám kell valamit kezdeni az ajándékkal: át kell venni. Hogyan lehet ezt Jézussal megtenni? Hit által. Csak hit által.           

          Ha elhiszed, hogy Jézust hozzád, neked, érted küldte a hatalmas Isten, és ennek a hitnek az áldásaiban részesülsz, akkor áldott karácsonyod lesz akár egyedül, akár a szeretteiddel, vagy azok egy részével töltöd. Karácsonykor Jézussal ünnepelj és Jézust ünnepeld! Legyen Ő az ünneped középpontja. Igen, belefér az ünnepbe még sok más személy és dolog is, de nem Jézus helyett, hanem csak Jézus után. 

Forrás: Napi Ige és gondolatok

Ady Endre: Karácsony (Harang csendül)

 

Elmondja Szabó Gyula

 I.  

Harang csendül,

Ének zendül,

Messze zsong a hálaének,

Az én kedves kis falumban

Karácsonykor

Magába száll minden lélek.

Minden ember

Szeretettel

Borul földre imádkozni,

Az én kedves kis falumba

A Messiás

Boldogságot szokott hozni.

A templomba

Hosszu sorba

Indulnak el ifjak, vének,

Az én kedves kis falumban

Hálát adnak

A magasság Istenének.

Mintha itt lenn

A nagy Isten

Szent kegyelme súgna, szállna,

Az én kedves, kis falumban

Minden szívben

Csak szeretet lakik máma.

  II.      

Bántja lelkem a nagy város

Durva zaja,

De jó volna ünnepelni

Odahaza. 

De jó volna tiszta szívből

- Úgy mint régen -

Fohászkodni,

De jó volna megnyugodni.

De jó volna mindent, mindent

Elfeledni,

De jó volna játszadozó

Gyermek lenni.

Igaz hittel, gyermek szívvel

A világgal

Kibékülni,

Szeretetben üdvözülni.

III. 

Ha ez a szép rege

Igaz hitté válna,

Óh, de nagy boldogság

Szállna a világra.

És a gyarló ember

Ember lenne újra,

Talizmánja lenne

A szomoru útra.

Golgota nem volna

Ez a földi élet,

Egy erő hatná át

A nagy mindenséget,

Nem volna más vallás,

Nem volna csak ennyi:

Imádni az Istent

És egymást szeretni...

Karácsonyi rege

Ha valóra válna,

Igazi boldogság

Szállna a világra...

Orbán László: Nyugdíjasok karácsonya

Íme, újra itt van december hónapja,
És mi ünnepelni jöttünk karácsonyra.
Tavaly is együtt voltunk e napot várva.
Sok víz folyt azóta az öreg Dunába.

Közben már többször is nehéz hírek jöttek;
Néhányan közülünk „örökre elmentek”.
Múló napjainkban csak ez változatlan:
Gyermek jött el a betlehemi jászolba.

Jóllehet, Ő értünk szegényen született,
Megízlelte velünk a földi életet.
Legyen hát ma nekünk legnagyobb kérdésünk:
Tudjuk-e, értjük-e, Ki született nékünk?
Isten volt elrejtve a kicsi Gyermekben.

Szentlélektől fogant meg egy tiszta Szűzben.
Ővele a földre égi béke jött el,
Megnyeri a békét, aki Reá figyel.

Ez nehéz időkben bátorítja szívünk,
És napjainkban is biztos menedékünk.
Megőriz, hogy képmutatók sose legyünk,
Mert ez aláásná krisztusi hitelünk!

Idős éveinkben sem hiába élünk,
Nyugdíjas korunkban van kötelességünk.
Az unokáink is jogosan várják,
Hogy legyünk számukra világító fáklyák.

*
„Az Ige testté lett, s lakozott közöttünk”,
S így szeretetének hordozói lettünk.
Dicsérjük karácsony örök üzenetét,
„Hirdetve az Úrnak kedves esztendejét”.

Bódás János: Én elhiszem

Megszületett Isten Fia, 

világra hozta Mária, 

kire leszállt a Magasságos,

Aludt a város.  

Szűz szült, csillag kelt, ég kinyílt, 

Angyalok hoztak égi hírt : 

legyen Istennek dicsősége, 

s a Földön Béke!…  

Míly titok ez! Mint szép mese! 

Meg se értheti senki se, 

akinek alszik még a lelke, 

legyint nevetve.  

De én szívemre hallgatok, 

nekem boldogság e titok, 

s halálig vallja szám, szívem: 

- én elhiszem!  

Hiszem, mert ez üdvöm ügye. 

Ha az Ég és a Föld frigye 

szűzben gyümölcsöt nem terem, 

- mi lesz velem?  

Hiszem, hogy Ő az, Ki értem élt, 

értem áldozta életét, 

s ha ellep is a bűnök mocska, 

vére lemossa.  

Hiszem, mert nincs más élet, út: 

mennybe csak Ő nyithat kaput, 

s mit itt nem, - ott mindent 

megértek, ha majd belépek.  

Hát lehet-e, hogy ne örvendjek, 

hogy megszületett az a Gyermek? 

Isten szerelme Földre szállott, 

legyen érte örökre Áldott!

Túrmezei Erzsébet: Ádventi követség

Vasárnap. Ádventi, utolsó.
Rá gondolok, Aki testté lett.
Ura volt térnek, időnek,
s foglya lett az időnek, térnek.

Rá gondolok, Aki gyalog járt.
Útszéli virágra mosolygott.
Bezárva a térbe, időbe,
viselte az emberi sorsot.

Foglya lett a térnek, időnek,
hogy én fogoly, szabad lehessek.
Hogy egyszer a téren, időn túl
szabad szívvel hazamehessek.

Megérkezünk. Az útnak vége.
Ádventi harangok zenélnek
Róla, aki ma is bezörget,
az Igéről, aki testté lett.

Gyalog, hajón, autón, vonaton,
mindegy, csak ott menjen mindig a lábam,
míg hazaér téren, időn át,
mindenütt a lába nyomában.

Cseri Kálmán: Kisdedként is Isten

Valaki azt írja, hogy a keresztyéneknek is van egy aranyborjújuk. Egy bálvány, akit az élő Isten helyett imádnak. Ez pedig a betlehemi kisded, a Jézuska – így becézve – vagy Kisjézus. Őt belefektetik a bölcsőbe, szépen feldíszítik, és örök gyermekségre ítélik. Így tudniillik sokkal kényelmesebb nekik. Mert így olyan kis aranyos marad. Olyan picike, aki beszélni sem tud, ezért nem szól bele az életünkbe. Olyan kis tehetetlen, tedd ide-tedd oda, akivel azt csinálnak, amit akarnak, és nem Ő rendelkezik velük. Ki van szolgáltatva tisztelőinek, akik maguk szabják meg a tisztelet határát. Évente egyszer összejönnek a bölcsője körül, egy kicsit elérzékenyednek, egy nagyot esznek, gyönyörködnek göndör fürtjeiben, aztán mennek vissza a dolgukra. Maradnak pontosan olyanok, mint amilyenek voltak: hajszolják magukat és ölik egymást. Egy év múlva, a kisded születésnapján, kis csomagokkal a kezükben megint körülállják a bölcsőjét, eléneklik minden évben ugyanazt a dalt, aztán megint magára hagyják egy évre a Jézuskát is, meg egymást is. Vajon nincs közel a valósághoz ez a kissé ironikus leírás? Nincs benne sok olyan részlet, ami sajnos jellemző a mi karácsonyi ünneplésünkre? Van egy ének, amelyet karácsonykor a rádióban is lehet hallani. Az előadó átéléssel énekli: Szent Fiú, aludjál – meg is ismétli a dal: Szent Fiú, aludjál. Az jutott eszembe: nem ez a mi szívünk vágya? Úgy elaltatni a kisdedet, hogy jövő karácsonyig lehetőleg fel se ébredjen, és ne zavarja az életünket. Hiszen már az első karácsonykor sem volt számára hely, csak egy büdös birkaistálló. Ott kellett világra hoznia Máriának első gyermekét. És ma is ki lehet akasztani a táblát mindannyiónk életére: telt ház, nincs hely! Nem fér bele Jézus. Ezért csinálunk magunknak Jézuskát. 

Márpedig a Szentírás egészen másként mutatja be nekünk a mi dicsőséges Urunkat, aki az első karácsonykor úgy jelent meg ezen a földön, hogy örök isteni lénye mellé magára vette emberi természetünket is, hogy segíthessen rajtunk. Mert Ő annyira mindenható, hogy egyszerre tud lenni örökkévaló, és az időben is létező. És úgy jelent meg mint kisgyermek is a földön, mint aki mennynek és földnek ura és hatalmas királya. És azok a karácsonyi énekek, amik valóban evangéliumi ihletésűek, mind így beszélnek róla: Ez az Úr Jézus, igaz Messiásunk. Általa vagyon bűnünkből váltságunk – mondja az egyik jól ismert énekünk. És még ha kisdedként emlegetik is Őt, akkor is így: nagy hatalmas lőn e kisded gyermek, megtöretének sok ellenségek. És folytatódik az ebből következő biztatással: új esztendőben mi vigadjunk, született Jézust mi imádjuk. Nem tedd ide-tedd oda kisbaba, nem elaltatni akarjuk, hanem az ő páratlan győzelméért dicsőítjük, és mint Isten előtt borulunk le, és úgy magasztaljuk Őt. 

Jó lenne, ha úgy figyelnénk az igére, hogy észrevennénk: a karácsonyi kisded közben megnőtt, felnövekedett. És mint kisded is, ennek a világnak a királya volt, aki öröktől fogva mindörökké Isten, és ezt tudták róla már akkor is az angyalok, a démonok, a természet erői, és itt-ott némely hívő is, csak az emberek többsége nem tudta ezt, és nem akarja tudomásul venni ma sem. Ezért vagyunk ilyen nagy lelki sötétségben és ilyen erkölcsi tehetetlenségben. 

Gondolkozzunk el azon, hogy Jézus Úr-voltának milyen szembetűnő bizonyságait említi a Szentírás, amiknek jó része éppen karácsonykor lett nyilvánvalóvá. Mindenekelőtt így hangzott róla testté létele előtt már 700 évvel a prófécia. Ott is egy gyermekről van szó. „Egy gyermek születik nékünk, akit így fognak nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség fejedelme!” Hány gyermeket neveztek így a világtörténelem során, s hányat lehet méltóképpen, a valóságnak megfelelően így nevezni? Csak ezt az egyet, aki nem kis csecsemő, akinek az agyagfiguráját ki lehet tenni ma is templomok bejáratához, és megcirógatni, hanem akinek adatott minden hatalom mennyen és földön, és tőle függ mindannyiunk élete vagy halála, és örök élete is. 

Aztán az angyalok úgy jelentették be Őt földre érkezésének éjszakáján, hogy „született néktek az Üdvözítő, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” Ennek a tudatában borultak le előtte a Babilonból Betlehembe érkezett tudós államférfiak és imádták Őt Istenként – ez a kifejezés van Máté evangéliumában, amint azt olvashatjuk. Ezért volt kénytelen engedni Jézusnak minden: – később, amikor a munkáját megkezdte – a természet hatalmas erői, a démonok, a halál ereje. Egyetlen szavára visszakozott minden, és az történt, amit Ő akart, amit Ő kimondott egyetlen csöndes szóval, mert Ő isteni teljhatalommal végezte itt a munkáját, és így akar uralkodni az életünkben is.

Jézus Krisztus nem azt várja, hogy mint örök kisdednek tegyünk szívességet azzal, hogy évente megünnepeljük a születésnapját, hanem azt, hogy mint mindenható Istennek tegyünk tisztességet úgy, mint a bölcsek azzal, hogy szívből imádjuk Őt, hogy őszintén megalázzuk magunkat előtte, és világosan lássuk, hogy ki előtt kell megalázkodnunk, és azzal, hogy naponta, egész életünkön át folyamatosan, konkrét módon engedelmeskedünk neki. Karácsonyt az ünnepli méltóképpen, aki tudja, hogy kit ünnepel. És aki tudja, hogy kit ünnepel, az így tiszteli Őt az esztendő minden napján. És ez a tisztelet nem üres szólam, hanem gondolkozásmód, életstílus, ami áthatja és meghatározza az ember egész életét. Aki tudja, hogy kit ünnepel karácsonykor, az a hétköznapjainak legnagyobb sötétjében is tud örülni neki. Annak a legfeszültebb helyzetben is megmarad a szívében az Ő békessége. Az veszélyek között is elrejtve érzi magát ennek a hatalmas Úrnak a szeretetében, mert az nem marad olyan, amilyen volt. Aki tudja, hogy kivel találkozhat karácsonykor, annak az élete megváltozik Jézus közelében. Az másként megy el tőle, mint ahogy megérkezett. Az a világ világosságával találkozott, és ő maga is világítani kezd, és áldássá lesz mások számára. Ezt csinálták a pásztorok, ez történt a bölcsekkel, és ez történik ma is mindazokkal, akik a hitetlenség sötétjéből megérkeznek Jézushoz, tőle új életet kapnak, és más emberekként mennek tovább. 

Karácsonynak az volt a célja, hogy mi mindnyájan ilyenekké váljunk. Nem az, hogy egy kisdedre emlékezzünk, erre nincs szüksége. Nekünk van szükségünk arra, hogy Ő mint Úr belépjen az életünkbe és megkezdje uralmát. Akkor lép be tudniillik egy ember az Isten országába, amikor Jézusnak elkezd engedelmeskedni.

Az ézsaiási prófécia a Szentlélektől ihletetten kristálytisztán elénk adja, hogy ki az a gyermek, aki az idők teljességében az első karácsonykor emberi testben megjelent ezen a földön. Milyen páratlanul nagy az Ő dicsősége, milyen hasonlíthatatlanul nagy az Ő ereje, mennyire egyedülálló az Ő egész isteni lénye! Benne valóban a mindenható Isten hajolt le hozzánk az Ő végtelen nagy szeretetéből, mert csak így lehetett segíteni rajtunk. És benne, Jézusban kínálja nekünk mindazt, amit mikor Isten ellen fellázadtunk, elveszítettünk, és aminek hiánya miatt nyomorog, szűkölködik, kínlódik az életünk. Ezt ígéri Isten a Szentírásban: „aki az Ő egyszülött Fiának nem kedvezett, hanem Őt mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna vele együtt mindent nekünk.” Ezt hozta Ő el karácsonykor. 

Nézzük meg, hogyan próbálja Ézsaiás próféta kifejezni a kifejezhetetlent, és próbálja ennek a gyermeknek az isteni nagyságát felragyogtatni. Négy megjelölést használ a próféta arra, hogyan nevezik ezt a gyermeket, aki majd születik nékünk. Már maga a négyes szám a teljességre, a tökéletességre utal. (A négy égtáj, a négy évszak említése mindig a teljességet jelöli a Szentírásban.) 

1. A születendő szabadító első neve: Csodálatos Tanácsos. Ennek a szónak egyrészt politikai jelentése volt. Azt jelenti, hogy a világ nagyságai felett áll. Ő egészen egyedülálló tanácsos, aki kezében tartja a világ összes kis- és nagy királyát, akik tőle kapnak egy időre valamicske kis hatalmat. Aztán, ha nem arra használják, amire kapták, visszaveszi tőlük és szégyenletes végük lesz. De Ő a királyok Királya és az uraknak Ura. Másrészt utal ez arra is, hogy egyedül Ő ismeri teljesen Isten nagy terveit, és ő hajtja végre tökéletesen azokat. S miközben a nagy, örök, isteni terv egyetlen tudója és tökéletes megvalósítója, aközben kész nekünk, kicsi embereknek tanácsot adni. Csodálatos Tanácsos. 

2. A másik megjelölése: Erős Isten. Ez Jézus örökkévaló istenségére utal. Arra, amit így olvasunk a Szentírásban más helyeken: Ő egyenlő Istennel. Benne lakozott az istenség teljessége testileg. A Jézus nevére minden térd meghajol: mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. Ő Erős Isten mint kisded is.  

3. A harmadik jelölése: Örökkévaló Atya. Ez Jézus Krisztus gondoskodó, gondviselő szeretetére és az Ő oltalmazó, védő gyöngédségére utal. Olyan Atya Ő, aki jól tudja, mire van szükségünk, és azt meg is adja nekünk. 

4. A negyedik megjelölés így hangzott: Békesség Fejedelme. A Bibliában a békesség sokkal többet jelent, mint a háborúság hiányát vagy szünetelését. A békesség jelenti a teljes harmóniát, a bőséget, a biztonságot, sőt jelenti az üdvösséget is. Békessége annak van, aki zavartalan közösségre jutott Istennel, aki szeretetteljes közösségben él másokkal, és akinek önmagán belül is teljes harmóniája van.

 Békességem akkor van, ha a helyemen vagyok, a dolgomat teszem, az Istent dicsőíti az életem, másoknak szolgálok szeretettel. Tudom, hogy mi végett vagyok a világon, és bizonyos vagyok abban, hogy Jézusért örök életem is van. Mindezt együtt jelenti a békesség a Biblia nyelvén. Ez a Gyermek ezt a békességet kínálja mindazoknak, akik Őbenne hisznek. S akik Őt befogadják, azok megtapasztalják, hogy Ő valóban Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya és Békesség Fejedelme. 

Ezért hirdették az angyalok az első karácsony éjszakáján a pásztoroknak: született nektek az Üdvözítő, aki az Úr Krisztus a Dávid városában, és folytatták: Ez pedig néktek a jele: találtok egy kisgyermeket bepólyálva feküdni a jászolban. A gyermek a jászolban csak jel, aki túlmutat önmagán arra a nagyságra, akit jelez. A gyermek a jászolban annak a jele, annak a bizonyítéka, hogy ennyire szeret Isten bennünket, hogy ilyen mélyre hajolt le utánunk, mert ilyen mélyre zuhantunk, amikor Őt elhagytuk. Hogy ennyire erőtlenné lett érettünk, mert mi ilyen tehetetlenekké váltunk, mint egy ma született csecsemő. A gyermek a jászolban annak a jele, hogy Isten mindenre kész azért, hogy megmentsen minket, hogy a tőle távol élő ember újra közösségbe kerülhessen vele.

Ennek tudatában borultak le előtte a bölcsek. Olyan sokatmondó kifejezés ez a bibliai részben: „Leborulva imádták Őt.” A gyermeket. A személyes névmásnak nem a nőnemű alakja van itt, hanem a hím, illetve semleges nemű alakja, ami ugyanaz a Biblia eredeti szövegében. Nem Máriát imádták – a Kisded előtt borultak le, és adtak neki csak az Istennek kijáró tiszteletet, mert felismerték, hogy benne maga Isten jött el közénk. Így tiszteljük-e mi Jézust? Komolyan vesszük-e azt, hogy Ő ma is az, aki Csodálatos Tanácsos? Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme? Igazán tudjuk-e, hogy kinek a születésnapját ünnepeljük karácsonykor, és azt ünnepeljük-e, akinek a születésnapja van, vagy magunkat? Nagy szükségünk van arra, hogy komolyan vegyük az ének bátorítását: „nyílj meg szívem, lásd meg jobban, ki fekszik itt e jászolban. Ez a gyermek bizonyára az Úr Jézus, Isten Fia.” 

Maga Isten hajolt le hozzánk Őbenne. Ha ezt igazán látnánk, akkor világos lenne számunkra, hogy miben kell változnunk ahhoz, hogy valóban keresztyének, Krisztushoz hasonlóak legyünk. Ahhoz, hogy ne tehetetlenül vergődjünk, hanem győzelmes keresztyén életet éljünk. Ahhoz, hogy ne egy tehetetlen kisdedet álljunk körül karácsonykor, hanem a világ urának a szolgáiként éljünk minden napon, és így tudjon Ő minket használni dicsőségére és mások javára.

Most ebből a szempontból vegyük végig még egyszer ezt a négy megjelölést, amit Ézsaiás próféciájában olvashatunk: Ha igazán hinnénk vagy hisszük, hogy Ő Csodálatos Tanácsos, akkor mi következik ebből? A gyermek is érti: az, hogy tőle kérünk tanácsot. Az az alázat, hogy rászorulok arra, hogy valaki tanácsot adjon. Nem vagyok mindent tudó. Ezt bizonyítja az életem, ha visszanézek és egy picit becsületes vagyok, látnom kell, milyen sokszor voltam tanácstalan, és minél büszkébben döntöttem, annál rosszabb döntéseket hoztam, s máig szenvedek a következményeik miatt. Rászorulunk a tanácsra. Van-e annyi alázat bennünk, hogy jövünk Jézushoz tanácsot kérni? Van-e annyi bizalom bennünk, hogy úgy kérünk tőle tanácsot, mint akiről tudjuk, fog tudni adni tanácsot. És van-e annyi engedelmesség bennünk, hogy ha adott tanácsot, akkor azt csináljuk. Nem állítjuk a Csodálatos Tanácsos bölcs tanácsát értelmünk ítélőszéke elé, hogy majd mérlegeljük, vajon Ő eltalálta-e a helyeset, vagy nem. Mert a helyes utat mi tévesztjük el újra és újra. Ő pedig maga az út. Az egyetlen helyes út, aki az életre vezet. 

Ha valaki komolyan veszi, hogy Jézus Krisztus Csodálatos Tanácsos, akkor minden reggel a Bibliájához nyúl először: Uram, kérem a tanácsodat. Nem tudom, mi vár rám ma, nem akarom szaporítani a hibáimat, mulasztásaimat, nem akarok ma este is önváddal, lelkiismeret-furdalással lefeküdni, készíts fel engem. Tanácsolj nekem! 

Bibliaolvasó emberek ó de sokszor tapasztalják, hogy Isten előre felkészít bennünket egy-egy nehéz helyzetre, egy-egy kritikus pillanatra, és csak ott a pillanat kellős közepén eszmél a hívő ember, vagy sokszor csak utána, milyen kegyelmes volt, előre a számba adta a helyes mondanivalót. Előre adott tartást, bátorítást, vigasztalást, és amikor arra szükség volt, csak odanyúltam, mert Ő Csodálatos Tanácsos. Mert Ő ismeri a jövendőt is, mert Ő készíti a jövendőnket. És Ő készít fel minket arra, hogy megálljunk a jövendőnkben. 

Egyedül csetlik-botlik az ember, s ha működik még a lelkiismerete, megbánja; ha már azt is sikerült elaltatni a kisded Jézussal együtt, akkor meg észre sem veszi, hogy mit rontott el és kinek milyen kárt okozott. De ha valaki a Csodálatos Tanácsos tanácsát kéri újra és újra, azt Ő csodálatosan átsegíti a nehézségeken, és ad neki olyan felülről való bölcsességet, ami csak tőle származhat. 

Kell-e nekünk ez a Jézus, aki Csodálatos Tanácsos? Vagy jobb a kisded, aki nem szól bele a dolgainkba? Akkor viszont ne nevezzük magunkat keresztyéneknek, mert akkor nem hasonlít az életünk hozzá. 

Hisszük-e azt, hogy Ő Erős Isten? Nagyon sokan vannak, akik nem hiszik, hogy Jézus Krisztus öröktől fogva mindörökké Isten. Azt gondolják, hogy ez egy embernek az istenítése, hogy ez valami szörnyű bálványimádás. Tessék a Bibliát elővenni, és utána nézni, mit mondott Isten az Ő Egyszülöttjéről, kinek jelentette ki magát Jézus, és amit Ő tett, az hogyan bizonyítja, hogy ezt csak isteni teljhatalommal végezhette. És íme ez a prófécia is ezt mondja: az a gyermek, aki majd születik nekünk, Erős Isten lesz. Ha pedig az, akkor legyen számunkra az Ő szava parancs, az Ő neve szent, és tartsuk nagy-nagy kiváltságnak, hogy Ő nem szégyell minket testvéreinek nevezni, ha már valaki befogadta Őt. 

És ha hisszük azt, hogy Ő Örökkévaló Atya, akkor ez minden félelmet kivesz a szívünkből. Akkor az ember nem szorong, hogy most ebben a nehéz helyzetben vajon lesz-e, aki megvéd engem, hiszen neki minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen. Akkor nem aggodalmaskodnánk, hogy mit hoz a jövő, még akkor sem, ha ennyire sok sötét felhő árnyékozza be a jövendőnket, mint most. Ha valaki komolyan veszi, hogy Ő Örökkévaló Atya, akkor komolyan kell vennie azt is, hogy Ő jól tudja, mire van szükségünk. S eddig is többet adott nekünk, mint amire feltétlenül szükségünk volt, és ezután sem fog elfeledkezni rólunk, mert Ő hűséges Isten.  

Vajon hisszük-e igazán, hogy Ő Békesség Fejedelme? Ez nem azt jelenti, hogy két napig nem veszekszünk otthon, mert karácsony van. Vagy halkabban veszekszünk, mert otthon vannak a szomszédok is, hanem ez azt jelenti: igazán békességünk lesz Istennel. Vagyis komolyan, hittel elfogadtuk az Ő bűnbocsátó kegyelmét. Továbbadtuk ezt másoknak, és szívből megbocsátottunk mindazoknak, akik megbántottak. Akkor ez azt jelenti, bizonyosak vagyunk abban, hogy Jézusért örök életet adott nekünk az Isten, és ez az élet az Ő Fiában van, és akié a Fiú, azé az élet. És komolyan vesszük azt is, hogy akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban. Ha hisszük, hogy Ő a Békesség Fejedelme, akkor tőle fogadunk el mindent: a veszteséget, a próbákat, a megaláztatásokat, és hisszük azt rendületlenül, hogy azoknak, akik Őt szeretik, minden a javukat munkálja – még akkor is, ha valami nagyon nehéz most. Ő a Békesség Fejedelme, és Ő azt akarja, hogy igazán békességünk legyen Istennel, egymással és önmagunkkal. És amit már itt megérthetünk, azt meg fogja nekünk magyarázni, és amit majd csak odaát értünk meg, azt is elkészíti a benne hívőknek. 

Kimeríthetetlen gazdagság van ebben, hogy Ő Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme. Vajon nem fenyeget-e minket is az a veszély, hogy mindezt tudjuk, talán rá is bólintunk, akár még fel is tudjuk mondani, ha kell, csak éppen adott esetben nem jelent tartást, erőt, reménységet. Mert Békesség Fejedelmének mondjuk Őt, és mégsem élünk úgy, mint akik hozzá tartozunk. 

Lübeckben van egy híressé vált Krisztus-szobor, amelyiknek van egy felirata. Az a címe: Jézus panasza. Így hangzik ez a felirat:  

„ Ti Mesternek hívtok, és nem kérdeztek engem. 

Útnak neveztek, és nem jártok rajtam. 

Világosságnak hívtok, de nem néztek rám. 

Életnek neveztek, és nem kerestek engem. 

Bölcsnek hívtok, és nem követtek engem. 

Irgalmasnak neveztek, és nem kértek tőlem. 

Igazságosnak hívtok, és nem bíztok bennem. 

Hatalmasnak neveztek, és nem féltek tőlem. 

Ha egyszer örökre elvesztek, ne okoljatok engem.” 

Lehet, hogy tudjuk: Ő Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya és Békesség Fejedelme, de vajon ennek megfelelően élünk-e? Isten segítsen minket, hogy bekövetkezzék mindnyájunk életében az a változás, ami az élő és uralkodó Krisztussal, a mi Megváltónkkal való találkozással mindenkinek az életében bekövetkezik: hogy nemcsak mondjuk, hanem ennek az örömében és a bizonyosságában élünk is.  

 

Forrás: cserikalman.hu

Vészi Endre: A hallgatás

Elpendülsz majd mint egy túlhangolt gitár 

még rezonál dallamod fémtárgyak 

fölcsiszolt felületén 

s a kifeszült húrokon 

fénymázként ragyog a csend 

az is majd te leszel 

a hallgatás időtlen időkön át

Vészi Endre: Ha tudnád

Ha tudnád, hogy te vagy a folyó, ki szelíd         

       kerek tagokkal 

villantja egykori kedvesem melleit,         

       s te vagy az asztal, 

melyen a papirom, ebédem, vacsorám;         

       s te vagy az ágyam, 

rendező értelem, formátlan köd után         

       a tetszhalálban ; 

kávém vagy, terraszom, sarkalló ösztönzőm,         

       kínzó cselédem, 

rabtartó zsarnokom, záruló kis köröm,         

       végtelenségem, 

sajduló talp alatt keltető lágy homok,         

       éle sziklának, 

szárny, ami fölrepít, háló mely megfogott,         

       nevetés, bánat. 

Ó, világegyetem ! Ki tudja, mit veszít         

       bennünk az ember! 

Nem tudod magad se ; fölöttem így kering         

       éjembe reggel. 

Ha tudnád, ki vagyok, nem lennék semmise,         

       - magamhoz húzlak, 

egymáson így dobog két madár egy-szive         

       ormán a Dúcnak.  

1961

Vészi Endre: Lehunyt szemmel

Lehunyt szememmel 

védem magamban azt aki voltunk 

lehunyt szememmel 

az optikát 

szélfujta utcák tavaszi fák 

ezüsten metszett jéglemezek 

hunyt szemem mögött sértetlen a kép 

az idő már soha nem bonthatja meg 

arcodnak gyönyörű szerkezetét   

Advent 2021

 

Advent negyedik vasárnapja.

Vészi Endre: Egész és meg nem bontható

Ez is vagyok, az is vagyok, 

bánat, derű meg nevetés, 

felhő, de közben napsütés, 

beszélek is, meg hallgatok.  

Mint szervezetem, komplikált, 

ellentétekből épített, 

része a múló réginek, 

s az is, ki véle harcba szállt.  

Ez is vagyok, az is vagyok, 

saját képletű ötvözet, 

amelyben megolvadt hegyek 

érce-salakja bugyborog.  

Ne követelje senki hát, 

hogy kék legyek csak, mint az ég, 

mint sós a só, - egyféleség, 

egyhangú rossz egyformaság.  

Bennem is tél, nyár változik, 

lelkesség, fáradt fájdalom, 

s akarom bár, nem akarom, 

nevet a szív, kiáltozik.  

S együtt e sok: élő, ható, 

együtt e sok: a szenvedély, 

a szirti csúcs, a bányamély: 

egész és meg nem bontható.

Vörös István: Rituális fürdés az aranytemplomnál

Az Isten jelenléte 

itt érzékelhető. 

Édenkerttel felérne, 

ha nem magad kímélve 

futnál a feladat elől. 

Az Isten jelenléte 

ha egyszer utolérne, 

mondjuk lelken belül. 

Édenkerttel felérne, 

pokoljárás se kéne, 

itt minden teljesül. 

Az Isten jelenléte, 

a hangszórók zenéje, 

fürdők a víz felől. 

Édenkerttel felérne, 

a medencébe lépve 

nem tudni semmiről. 

Az Isten jelenléte 

édenkerttel felérne. 

Szabó Magda: Január

A tó beállt, a tó türelmes, 

bólint, ha a tél szól neki, 

ám a patak nem engedelmes, 

az fut, ha a fagy kergeti, 

s mikor fehér inát harapják 

a jég fogai, felkiált; 

visszarengik ringó haragját 

az aranyszemű vadlibák.   

A hegy alját levágta a 

köd fodros szélű kése: csak 

a csúcs beszédes vonala, 

a vár falai látszanak,  

a pára tartja tenyerén, 

a semmin űl a csúcs, a rom, 

egy felleg kusza szövetén, 

laza pára-boltozaton.   

Minden fehér, csakhogy törékeny, 

kemény fehér ez, nem puha. 

Karját lóbálja a fenyéren 

egy állig üveg körtefa. 

A fia is, egy csepp bokor, 

színjátszó, szűk üvegzekében, 

ott cseng, nevetgél, ott guggol, 

és térdét öleli a szélben.