Ültünk erdő ölelte
kertünk végében
szünidőnk alkonyán
búcsútüzünk omladozott
akár a nyár
nevetéseink megritkultak
s hogy a közénk ült este
végleg átadta a szót
a tücsköknek s a sziszegő parázsnak
szemek tükre villant felénk
a drótkerítésen túlról
őz-szemek páros csillagai kutatták
kik vagyunk
milyenek vagyunk mi
kétágú lények ideát
mélyükben foszforos idegenség
rezgett szelíden:
három lépésre
egy messzi világ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése