Ha szeretsz, én szeretem magamat.
Csillagként hadd forogjak előtted,
a csillagot ne szakítsd le,
elvérzik iszonyú sebétől az ég.
Ne állíts a szemed elé, hogy nézzem
könny-kaparta, duzzadt arcomat.
Kigyulladnak újra a gyerekkori
lámpák, fény-ostorukkal az alvó
hátán végigszántanak.
Ha felnőtt vagyok, hadd szökjek
előled, letakarom a fürkésző
tükröt, ne lásson. Ha visszajövök mégis,
ha nyirkos kezemmel arcomat eltakarva,
ne kelljen a küszöbön kuporogva várnom,
hogy fölém magasodj és bekötözz,
s ha eleget vártam, ha gyűlölve
magamat eléggé, szánalmad elnyerem,
hogy öledbe engedj és eltaszítsalak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése