Lehet, hogy tévedek
és jót teszel velem,
hogy eltorzítod, ami még kedves,
hogy elveszed tőlem, amit még szeretek,
legyen hát történetünk idegen,
különben nem tudnék elhagyni mindent.
Ott állsz a korlátnál
és nézed a vizet,
míg én, idomtalan csomagjaimmal,
a szemedet keresve,
jövök és fordulok,
nem hagysz időt a búcsúzásra.
Látásodat nem zavarja így
nem kívánt jelenet.
Érzékenykedés nélkül
hordom föl mindenem a süllyedő hajóra,
néha már magam is elcsodálkozom,
mennyit elbír a test!
pedig összeroppanna részvéted
morzsája alatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése