amit felépítettem.
Mindent lebontok.
Szétporlad a kő is
a kezemben.
Szaporodnak a gondok.
És kiabálok, mint aki fél!
A sötétből előbújnak
az árnyak.
Valaki itt van, helyettem beszél:
rég ismerője
a halálnak.
És annyira remeg,
olyan
bizonytalan!
Mint a kapualjban
megbúvó
hajléktalan.
Szétszedek darabokra
mindent!
A szavakat. A szavakat.
Márványtáblát gyúrok, és kivések,
hogy elfödje végre
az arcomat.
És akkor csend lesz
bennem is,
meg a külvilágon,
és véget ér majd
akkor
a pusztulásom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése