bármi. Nyugalma csörtet:
kihűlt gyerekkor engedelmes
léte világít át
üres szobát,
öreg időt s visszhangos csöndet.
Mindazt ami volt s ami nem,
most itt lelem,
nincsen időmben van jelen.
Párája éltet
agysejtekben megbújt zenének,
elvesztve rég
- kifosztott ének -
az utolsó lélegzet hevét,
halott a dallam.
Látható a láthatatlanban
a végesség maga
gyermek ölekben dajkált végtelen.
S a szörnyû hallgatás. Isten szava.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése