„Kinőtted már a hintalovat”
- mondják a nagyok.
Merthogy tízéves vagyok.
Világjárás csábít,
meg egy kék szemű copfja,
hírnév, dicsőség. . .
Füllentek itt-ott,
aszondom: „izé”,
vagyok még mindenkié,
ám lassan senkié. . .
Haragszom, ha anyu fogja
a kezem, de akkor is,
ha nem,
napra nap öregszem,
tejfogaimat már nem rakják
kincsesládikába;
szülinapomra pénzt kapok;
kinőttem már a hintalovat – hiába,
tízéves vagyok!
Ha az iskolából hazaérkeztem,
azt mondják: „Szevasz!”
Majd jön a kérdés,
ami mindig ugyanaz:
„No, mi volt az iskolában?”
Mi volt, mi volt. . .
Ugyan mi lett volna?
Apu meg azt kérdi anyutól:
„Milyen napod volt, szivem?”
Választ persze nem vár
senki sem. . .
Furcsa, nem?
Aztán tanulni kell:
matek, honismeret,
magolni verseket,
anyu horgol,
apu olvas,
vacsora, tévé,
miegymás. . .
„Jóccakát, gyerekek!”
Aludni, mindig csak aludni –
a fene egye meg. . .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése