A zsoltárost elvarázsolják az éjszaka fényei, s megrendülve látja, hogy milyen parányi az ő élete az ég magasságához képest. Igen, mindannyiunk számára megállító, hogy Isten személyesen mindenkivel törődik, s közben mind a - lassan - 8 milliárddal. Csak ez hasonlítható ahhoz a csodához, ahogyan Isten minden csillagot a megfelelő helyre helyezett, miközben az egészre is gondja van. Hogyan lehetséges ez? Micsoda bölcsesség és erő? (Gárdonyi Géza: „Az utolsó óriás” c. novelláját is elolvashatjuk)
Tavaly nyáron nagyon vágytam a Tejút látására. Körülöttünk a városban azonban mindenütt nagy a „fényszennyezés” (micsoda szó ez – a fény, mint szennyezés?), ezért ki kellett mennünk a Kiskunsági Nemzeti Parkba, hogy megcsodálhassuk. Kivittük a polifoamokat, s lefeküdtünk a csillagok alá. Percekig meg sem bírtunk szólalni. Ilyen fényesen, ilyen hihetetlen szélességben az egek csodáját még sohasem láttuk. Aztán elkezdtünk felfedezni ismertebb csillagképeket, s egymás szavába vágva mutogattuk a Szaturnuszt és a Jupitert… majd ahogy forgattuk a fejünket megláttuk, hogy a csillagok ott világítanak a horizonton is. Teljességgel körülvettek minket, beborítottak, mint egy hatalmas „csillagos paplan”. Szinte éreztük a puhaságát, melegségét. Elcsendesedtünk, s csak próbáltuk befogadni a látványt, hogy ott felettünk világít a Tejút a maga milliónyi csillagával, valóban szinte „fehér útként” átszelve az eget. Micsoda elképzelhetetlen sokaság – mely egymást tartja fenn. Kicsoda a mi Istenünk, aki mindezt kigondolta, fenntartja? Ha mindez ilyen félelmetesen hatalmas – milyen hatalmas Ő, aki mindezt alkotta? Énekelni kezdtünk az éjszakában: „A sötétség szűnni kezd már…”
Forrás: Napi Ige és Gondolat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése