lerogynék már a porba
s Te mégis hajszolsz, szivemet
olykor marokra fogva,
parancsolod s futok tovább,
viszem a hírt, hogy élnek
törvényeid, hogy ostobák,
kik, megtagadva téged,
teszik, miként az állatok,
mit testük tenni rendel
és hogy csupán megváratod
őket itéleteddel.
Parancsolod s én hirdetem:
az anyag puszta váz csak
s Te töltöd azt be szüntelen,
ki örök lobogás vagy,
Tenélküled nincs semmisem
Örökké csak Te voltál!
Ezért szolgállak: Hű szívem,
tüdőm, míg bírja, szolgál,
s hogy meddig bírja, jól tudod,
hiszen mindenttudó vagy.
Ezért te is csak sarkalod
szegény kengyelfutódat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése