Adam Zagajewski: Az éj

meseszépen táncol  

és heves vágyak fűtik.  

Kutatja, merre az út.  

Erdők mélyén zokog.  

Belepusztul a hajnalba,  

a hőbe, a kakasszóba.

Zsille Gábor fordítása

Adam Zagajewski: Akarsz-e sírni

A fák sátrai közt mászkáltam, 

s olykor megérintett egy-egy esőcsepp, 

mintha csak azt kérdezték volna: 

akarsz-e szenvedni? 

Akarsz-e sírni? 

A levegő nyirkos volt, 

a levelek csillogtak, 

illatozott a tavasz és a boldogtalanság.  

Zsille Gábor fordítása

Trausch Liza: A nagy közbevetés

" És mindenekfelett, mi köztünk és ti közöttetek nagy közbevetés van, úgy hogy akik akarnának innét ti hozzátok általmenni, nem mehetnek, sem azok onnét hozzánk át nem jöhetnek." 

Lukács 16,28  

Az Ige még nem az üdvösségről és kárhozatról beszél, hanem az Ábrahám kebeléről és a pokolról. Egyik sem hely, hanem állapot. Valaki kérdezte: hol fér el annyi ember az üdvösségben és kárhozatban? Olyan, mintha azt kérdeznénk: a boldogságban hogy fér el annyi ember? A boldogság sem hely, hanem állapot, ott mindenki elfér. Az elkeseredésben hogy fér el annyi ember? Mennyi ember van benne, még te is elfértél ott. Nekünk a gondolataink, fogalmaink egészen mások. Azt gondoljuk, a föld és a nap fölött van Isten országa. Erre mondták az űrhajósok, ott voltunk, nincs ott semmi. Ha azt mondja az Ige, hogy fent, az állapotot jelent, nem teret. Ülhetsz ugyanazon a széken, és majdnem elrepülsz a boldogságtól, vagy lehetsz mélyen benne az elkeseredésben. A hitoktatás sok mindent anyagszerűen magyaráz. Gyerekkoromban azt hittem, mélyen le kell ásni, ott van egy nagy tűz, az a pokol. A csillagok fölött pedig a mennyország található. Isten országa nem hely, hanem szeretet, öröm. Egy lépés, és benn e lehetsz abban a boldogságban, amire vágytál. "Mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szentlélek által való öröm" (Rm 14,17). Jézus vére és áldozata által leszek igazzá. Ezt követi a békesség és az öröm. Egy olyan egészen új állapot, amit eddig el sem tudtál képzelni, hogy létezik. Erre mondja az Ige, hogy köztünk és köztük nagy közbevetés van. Óriási szakadék, amin nem lehet átjutni. Talán többekben felmerül a kérdés, hogy jutok én oda?!     

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Emily Brontë

Szeretett unokahúgom emlékére!

"Az élet hosszú vagy rövid, 

mit számít, öröklét ha vár; 

lent búcsúzunk, de fent megint 

találkozunk, hol nincs halál."

(Fordította Tapfer Klára)

Adam Zagajewski: Ez a nap

Ez a nap,  

amikor megérkezik a hír,  

hogy meghalt egy közeli személy, egy barát,  

vagy valaki, akit nem ismertünk, csak a távolból csodáltunk  

– az első pillanat, az első órák: ő már nem él,  

ez biztosnak tűnik, végérvényesnek, talán még  

hivatalosnak is, hitelt adunk (nem szívesen) a hírnöknek, aki  

kétségbeesetten értesít minket telefonon, vagy a rádióállomás  

szenvtelen bemondójának, mégsem tudjuk elhinni,    

a világon semmiért nem tudjuk elfogadni,  

hiszen még nem halt meg (számunkra), korántsem halt meg,  

ő már nincs, de még nem tűnt el  

örökre, ellenkezőleg, van, léte legerőteljesebb  

pontján lép elénk, még növekszik,  

jóllehet már nincs, még beszél,  

jóllehet már elnémult, még győzedelmes,  

jóllehet már vesztett, elvesztette a harcot – mivel?  

az idővel?, a testtel? –, de nem, ez nem igaz, győzött,  

elérte a teljességet, a lehető legnagyobb teljességet,  

oly teljes, olyan hatalmas, kiváló, hogy nem fér el  

az életben, szétrobbantja az élet törékeny edényét,  

kimagaslik az élők közül, mintha más anyagból  

alkották volna, a legkeményebb bronzból,  

és ugyanabban a percben elkezdünk találgatni,  

félünk, kapkodva beszélünk, tudjuk,  

máris megérkezik a csend  

és az erőtlen sírás.  

Zsille Gábor fordítása

Rónay György: Kalap nélkül

Venném, ha volna, 

kalapomat.   

De nincs, hát így csak intek: 

„ Jó éjszakát” –                                 

és becsukom magam után 

az ajtót.

Bella István: Azért, mert

Lehet, magamért szeretlek.

Lehet, hogy magadért.

Lehet, színéért szemednek.

Lehet, a hajadért.

Lehet, azért, mert nyár van.

Lehet, mert van kezem.

Mert élő meghalásban

élek, élsz, életem.

Szabó Csilla Judit: Várakozás

Beszorul szempilláid közé 

a fájdalom... És odaragad. 

Szemed összeszükül. Görcsben az 

ujjad. A mély, veszejtő csendben 

idegeid és a telefon 

spirálhuzala összeolvad. 

A szorongás megakad a két 

fogsorod közt. A soha el-nem 

-hangzott neszeket is hallod... 

Vársz. Gubódzol ősi pózba. 

Sóhaj-patchwork takarókba. 

Csak egy hívás.Vagy.Vágysz. Zsibbadsz. 

Régóta nem jár feléd a szél. – 

A tél is lassan..., lassan múlik... 

A gondolat is...Nincs senkid.

Leslie Weatherhead

„ Természetesen én is, mint minden más ember, szeretek az élet napfényes magaslatain járni, amikor jó egészség, boldogság és siker az osztályrészem, de Istenről, az életről és önmagamról sokkal többet tanultam a szorongások és csődök sötétségében, mint valaha is a napfényben."

A nap gondolata

Előbb Isten elé kerül minden, ami téged ér!

Pilinszky János: Azt hiszem

Azt hiszem, hogy szeretlek;

lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.

De láthatod, az istenek,

a por, meg az idő

mégis oly súlyos buckákat emel

közéd-közém,

hogy olykor elfog a

szeretet tériszonya és

kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,

mint a természet éjfél idején,

hangtalanúl és jelzés nélkűl.

Azután

újra hiszem, hogy összetartozunk,

hogy kezemet kezedbe tettem.

Nádasdy Ádám: Maradni, maradni

Az átzuhanás, az megterhelő.
Ilyenek: az elalvás, a fölébredés,
a megszeretés, a meggyűlölés;
amikor vendégek várhatók,
a boltban a tanácstalan álldogálás,
hogy házigazdává átalakuljak;
a vendégség után pedig a bútor,
mert vissza kell tolni megint privátba.

Ezek a nehezek. Amikor maradok,
az jó: az alvásnak mestere vagyok,
és ébren lenni nagyon szeretek.
Boldog vagyok, ha sok a vendég, és ha van
szerelmem, illetve ha nincs.
De átzuhanni egy beállításból
egy másikba, az összekuszál.

Maradni szeretnék, mindig maradni:
ha ébren vagyok, élesen figyelni,
ha alszom, mélyebb gödörbe leásni;
magányos levesporokat fölönteni,
vagy élettársi szennyest kotorászni.
Átzuhanni: az fáj. A változás
szűk száján átcsúszni, az horzsolás.

Takács Zsuzsa: Az idegen és az árva

Az eszelősök apátiája még messze, 

mikor a szerelem épp hogy távozott, 

hiányát elviselni könnyű. Lépteid 

táncolnak szinte, tág a világ, 

és jelentésteli a nap. Az üres 

szív forog egy rúdra tűzve, billeg. 

Mert fennmarad a látszat és ragyog. 

De hogy ez lesz a Gyilkosod, 

ki hinné? ez a fogyatkozás? 

Az utolsó csöpp a pohárból kifolyik, 

azaz: csordultig szomjúsággal 

a pohár megtelik. Először csak 

a szabályok lazulnak, később 

a törvény vall kudarcot, aztán 

átterjed sötétje arra az időre, amikor 

nem is éltél még. A Történelem 

megindul a puszta lejtőn.

Tennessee Williams: Férfi az étkezőkocsiban

Mozdulatlanul ült elsuhanó tájak között 

meggörnyedve vagy lelapultan mezőgazdasági 

felszerelésük összhangtalan terhe alatt 

a férfi az étkezőkocsiban, 

Wyomingot nem vette észre, 

csak arról tudott, amit el akart felejteni, 

arról, ami annál szorosabban tapadt hozzá, mennél inkább el akarta veszíteni.  

Valahányszor egy kocka kinyílt, a másik bezárult.  

De ő be volt zárva koponyájának levegőtlen dobozába, 

és csak testének érzékszervei, 

mint a szem, a száj, az ujjak és 

kurtán szólva a nemiség, 

adtak neki módot a menekülésre.  

Igen, mert föllázadt a zárka ellen, 

jegyet váltott egy másik állomásra, 

nevet változtatott, ismeretségének körét kibővítette 

új arcokkal, 

de azok kiábrándítóan hasonlítottak az addigiakhoz.  

És most a vasuti étkezőben 

várta, hogy a mozgás 

legördít egy követ a szívéről. 

De a kő vele utazott, 

felszállt a manhattani vonatra, jelen volt 

még Chicagóban, jelen volt még St. Paulban, 

jelen volt még Chayenne-ben, 

már úgy látszott, transzkontinentális kirándulásra indult.  

Mellényén babrált, 

óráját kihúzta zsebéből, 

levette a láncot 

kigombolta a három felső gombot, 

de a súly megmaradt.  

Láthatatlan poggyászt vitt magával.  

Tűnődött, hogy érezné magát anélkül: 

nagyon könnyűnek? Sőt anyagtalannak? 

Igen, talán anélkül 

egyáltalában nem volna szüksége vasuti 

közlekedésre: fajsúlyát teljesen elvesztené.  

Fényes csillámlások 

a hatalmas déli napsütésben Wyoming fölött 

jeleznék légi átkelését. 

Egy finom, önelégült zümmögés a ragyogó légburokban 

alighogy tudtul adná jelenlétét az idegeneknek.  

De most és egyelőre még mindig a finom 

és színtelen marha- és gabonakivonatot 

tartalmazó erőleveses csészével maga előtt 

az izomlazítás 

jóga módszerét gyakorolta, 

és mint elszakadt húrt, elengedte önmagát.  

De még mindig összeszorította száraz ajkát, 

miközben tekintete továbbra is befogadta 

száguldó sürgönypóznák értelmetlen egymásutánját.  

Vas István fordítása

Imre Flóra: Macska úr

Egyéniség. És puha a bundája. 

Kistermetű. Csontjai vékonyak. 

Utcamacska volt kisgyerekkorában, 

kevés volt a vitamin, tápanyag. 

Bal füle csipkés: egyszer szétharapták. 

Háta szürke, hasa angyalfehér, 

sötét pöttyök piszkítják rózsatalpát, 

szürkés folt pofácskája jobb felén. 

Ó, Macska úr, bajtársam, kis gazember, 

körmös-karmos, harapós, csöpp gepárd, 

hogy szeretem, ha párnámon heversz el, 

hasamon formálsz kifli-figurát! 

Este szfinksz-árnyad ablakomban ül: 

veled nem vagyok olyan egyedül.