nyár volt, sütött a nap ebéd után,
anya kijött, és azt mondta: költözünk
– kastélyt ígért, és hogy majd lesz kutyám.
Mi nem megyünk, mondtuk, miért is mennénk,
s hogy ezzel csak a szívünkön facsar.
Azt felelte, neki joga van hozzá,
hogy elvigyen engem is, ha akar.
Az utolsó napon még lovagoltam
apával a vár előtt, strand után,
aztán anya elvitt, igaz, nem kastélyba,
de egy hónapig tényleg volt kutyám.
Addig azt nekem nem mondta meg senki,
hogy apát már nem mindig láthatom,
csak kéthetente pénteken, s hogy vissza
kell hoznia minden vasárnapon.
Az új óvodában sírva ébredek,
mert a másik apukám jön értem
– hiába szóltam a vizsgálaton is,
hogy a régi apukámat kérem.
