„ Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.”
(2Kor 12:9b)
Vannak napok, amikor úgy érezzük, elfogyott minden erőnk. A feladatok, a felelősség, az emberek gondjai, a saját terheink – mind egyszerre nehezednek ránk. Ilyenkor az ember könnyen azt gondolja: ezt már nem bírom tovább.
Pál apostol is eljutott ide. Többször könyörgött az Úrhoz, hogy vegye el tőle a szenvedést. Ekkor Isten válasza nem a teher eltávolítása volt, hanem egy ígéret: „ Elég neked az én kegyelmem.”
Ez azt jelenti: Isten kegyelme nem csak egy szép szó vagy távoli gondolat. Az Ő kegyelme hordozó erő. Olyan erő, amely akkor válik igazán láthatóvá, amikor mi már gyengék vagyunk.
Az emberi erő egyszer elfogy. A lelkesedés, a kitartás, a türelem – mindnek van határa. Viszont Isten ereje nem ott kezdődik, ahol mi erősek vagyunk, hanem ott, ahol már nem tudunk tovább menni egyedül.
Sokszor azt gondoljuk, hogy a hit azt jelenti: mindig erősnek kell lennünk. Pedig a hit sokszor inkább azt jelenti: amikor már nincs erőnk, mégis kapaszkodunk Istenbe.
És ez a kapaszkodás csodálatos dolgot tesz: átsegít. Nem biztos, hogy azonnal eltűnik a vihar. Sőt... Nem biztos, hogy a nehézség azonnal megszűnik. Sőt... Azonban Isten kegyelme átvezet rajta. Ezért mondhatjuk: nem azért „éljük túl” a nehéz időket, mert mi olyan erősek vagyunk, hanem azért, mert Isten erősebb nálunk. Amikor elfáradsz, amikor úgy érzed, hogy már csak az utolsó lépéseidet teszed, jusson eszedbe Istennek ez a bátorító üzenete: az Ő kegyelme még mindig tart. És amíg Ő tart, addig nem eshetsz ki az Ő kezéből.
Forrás: Napi Ige és gondolat
.jpg)
