(Édesanyámnak)
Korgó gyomorral, szomjasan,
mind így születünk erre a földre,
hol áldott menedékhez érkezünk el
köldökzsinór-hágcsón: az anyai ölbe.
Ó Mama, a kezed már elengedtem.
Felnőttem, látod? – mert így kívánod.
A sóhajok hídja a végtelenbe visz,
de tenyeremben ott lüktet hiányod.
Felnőttem, ugye? – mint vízparti fák.
Már borzolják bőrömet kései szelek.
Csak te tudod rólam: ugyanaz vagyok,
ki voltam valaha: egy kócos kisgyerek,
ki vérében hordja titkaid, mert
Általad érkezett erre a földre.
Mint első menedék, már szerettelek,
előbb öntudatlan, aztán mindörökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése