szárnyam ha volna
összecsuknám.
néma csendben
arcomat
fedném vele
míg kéklő felhők alól
tekinteted melengetne.
oly sok a zűr itt benn, Uram
oly sok a vak út agyamban
míg kéklő felhők tekintenek rám
az Ostya ragyogásán.
szárnyam ha volna, összecsuknám.
így állok most előtted:
magamban gubanc,
de fénylő tekinteted vigasza
így is az égbe emel Hozzád.
szárnyam ha volna… mindegy
is már: fejem szíveden pihen,
érzem, és ez több már
minden elvetélt szárnyalásnál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése