A tanár néni bejelentette,
hogy ma van a Magyar Kultúra Napja,
és ebből az alkalomból a Himnuszról
fogunk beszélgetni. Megkérdezte, tudjuk-e, hogy
ki a Himnusz szerzője. Rajtam kívül kevesen tudták
a helyes választ. Volt, aki József Attilát említette,
volt, aki Petőfit, mások Arany Jánost.
Aztán a tanár néni felolvasta a költeményt,
utána mi szakaszonként újraolvastuk, végül
egy kórus előadásában is meghallgattuk.
Sokáig azt hittem, hogy a Himnusz
csak egy versszakból áll, mert mindig
csak azt az egy szakaszt énekeljük
a templomban vagy a különböző ünnepélyeken.
A tanár néni elmagyarázta, hogy a Himnusz
keretes szerkezetű, mert az elején és
a végén is Istenhez fordul a költő.
Azt is mondta, hogy aki megtanulja kívülről
az egész verset, az kap majd egy szép kövér
tízest a naplóba. Elhatároztam, hogy én
megtanulom. Egy kicsit nehezen megy,
de már tudom az első három szakaszt,
ahol a költő felsorolja, hogy Isten
mi mindennel ajándékozta meg a magyar népet.
Azokat a versszakokat is meg fogom tanulni,
amelyekben arról ír, hogy miért és mivel büntette meg.
Jövő hétre kívülről fújom majd az egész költeményt.
Nagymamám megdicsért, és azt mondta, hogy büszke rám.
Ma volt a nagy nap, kiálltam az osztály elé, és belekezdtem
a Himnuszba, ment is, mint a karikacsapás,
de amikor odaértem, hogy „Hányszor zengett ajkain…”,
hirtelen megakadtam, nem jutott eszembe egy sor sem.
A tanár néni azt mondta, hogy nem baj,
előfordul az ilyesmi, nincs itt a világ vége.
Lógó orral mentem helyre.
Behunytam a szemem, el is bóbiskoltam.
Egy hatalmas arénában találtam magam,
ahol a Himnuszt kezdtem mondani:
az első szakaszt, a második szakaszt…
a nézőtéren rengetegen voltak.
Kölcsey Ferenc ott ült az első sorban,
komolyan figyelt engem, kezeit tördelve szurkolt,
hogy a „Hányszor zengett ajkain” után
ne torpanjak meg… „Bújt az üldözött s felé”
sorig jutottam… a továbbiakban mi történt,
nem tudom, mert a csengő éles hangja
megzavart, s én hirtelen felébredtem…
.jpg)
