hihetetlenül öreg leszel, szerelmem,
akár egy téli kaptár,
amelyben alszik már a méz,
és alszik a gyilkos fullánk is,
kívülről csak egy korhadt szerkezet,
de bent a zümmögés,
bent a virágok illata,
a magasság és a messzeség,
bőrödet fújja kint a szél,
ráncosodsz, de csak mint almán a héj,
mert legbelül a szürke tömkelegben
virraszt, ki egykor teljesen te voltál,
de most csak akkora,
mint egy méhkirálynő,
s a kaptárból ki már sohase röppen,
ott táncol bent egy kicsi leányka,
olyan kicsi, akár a kisujjam,
ő parancsol minden pillanatban,
de ha nyílik tavasszal a kaptár,
akkor sem jön ki a verőfényre,
ott énekel bent a sötétségben,
ott énekel egyre távolabbról…
(1991)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése