2024. január 9., kedd

Petőcz András: A tisztaság verse

Nem figyelni semmire, ami itt, körülöttünk, 
sehova nem nézni, semmiféle akarat, dühök, 
harcok nem érdekelnek, nem nézem, hova, 
mikor és mi, csak éppen hallgatok, így, kívül 
mindenen, talán ez lehet a cél, igen, csak ez.  

Nyár éppen, amikor mindezt a laptopba 
írom, egyedül vagyok, ahogy egyedül ő is, 
aki csak épp, miként én, teszi-veszi a dolgát, 
mindenki egyedül, az is, aki nem – laptopba 
magam-magam, erre vágyom, csakis-csakis.  

Tisztaság könyve, írta valamikor a szerző, aki 
olyannyira fontos lett mindannyiunknak, oly 
nagyon fontos, valami újat akart, ami nincs, 
soha nem is lesz, mégis, az akarása a miénk 
itt, ezen a tájon, ahol vagyunk, magányosan.  

Valami újat szerettem volna, nem ezt a jövőt, 
ami van, sok szabad lélegzetet, perspektívát, 
elmerülni valami európai álomban, tudom, 
megfogalmazhatatlan mindaz, amit egykor 
mi, mindannyian, immáron jó harminc éve.  

Nem született meg a tisztaság verse, de az idő, 
az elment, szinte észrevétlen, az idő, mondom, 
és nem változott semmi, ránk telepszik a volt, 
arcunkba vési a döntéseit, meg a bűneinket is, 
belevési a homlokunkba, okulásra annak, aki.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése