(Pilátus halálra ítéli Jézust)
Ó, az a zsarnok, az álnok, a törpe!
A tömeghez fordult, dönteni nem mert,
gyáva tekintetét szegezte földre,
látván a fényében ragyogó Embert
a Nagy Kiválasztott igaz hitével,
akit most gazokkal együtt ítélt el.
A kereszt
(Jézus vállára veszi a keresztet)
Szelíd, Szép Virágszál, súlyos kereszted:
hatalmi téboly, erőszak, jég belül,
gyáva bosszúszomj ölt benne testet,
mit magányban, vad gazok közt egyedül
válladra véve, vonszolsz majd végtelen
göröngyös úton, Te Sebzett Értelem.
Óvjátok őt!
(Jézus elesik a kereszttel)
Úton megbúvó éles, nagy kövek,
lábát ne sebezzétek, vánszorog,
lehajló ágak, néma döbbenet,
széleken álló fehér házsorok,
árnyakat terítve most elébe,
vigyázzatok rá, csuklik a térde!
Kínok alatt
(Jézus másodszor is elesik a kereszttel)
Vére kicsöppent szép homloka falán,
töviskoszorú-fullánk szúrja fejét,
szorítja lelkét bús, végtelen magány,
csupa tajték már belül, s a kín elég:
túl sok a szurony, az átok, gyáva had,
összeroskad ennyi őrült vád alatt.
Megrendülés
(Síró asszonyok jönnek)
Legjobban most a forró könnyek égnek,
végigiramolva asszonyok arcán,
sós parazsakban hamvadó remények,
guruló-gyöngyös láz-kínokba fagyván.
Vánszorog tovább útján az Áldott,
kit egy pokoli ármány vérbe mártott.
Összeomlás
(Jézus kimerülten összeesik)
Világnyi bűnök súlya egy gyönge vállon,
a vizek partjai rommá kövesedve,
Isten magánya hasadt, fekete vászon,
pokoli vihart forraló közel-este.
Hajlik már a Fény szép Sugárzó Oszlopa,
iszonyú keresztút ez, leroskad oda.
Itt állok előttetek
(Megfosztják ruháitól)
Bíbor lepelben vacog a tiszta Jóság,
búcsúzó lelke kinéz rácsai közül,
hagyja, hogy testét gazok csupaszra fosszák,
Ő lehulló palástját adja örökül,
töviskoronája patakzik keményen
a kérlelhetetlen, ádáz, kapzsi szélben.
Megszakadt szívvel
(Jézus anyjával találkozik)
Nyakába omlik, sír, zokog az asszony,
lelkében gyötrelem, pokoli bánat.
Testével óvná: sebet ne fakasszon
fiában fegyver s keresztje halálnak.
Imával esdekel a magas éghez,
szíve összetörve, csak egyre vérez.
Valaki odalép
(Cirenei Simon segít Jézusnak)
Katonák, pribékek botjain borong,
s gyáván, rettegőn sunyít a balga nép:
„Hogy lehet ember ily vakmerő bolond,
hogy milliók vétkei tavába lép?”
Évezredek bűne e vállon a kereszt,
s kevés a Simon itt, a súly nem ereszt.
A kendő
(Veronika letörli Jézus verejtékét)
Harsány, dőzsölő szurony-darazsak
mérgező szomjjal a vér pipacsán,
a mély fájdalom forró lázba csap,
s a szánalom itt sovány vigasz ám.
Íme, most akad egy lágy-puha kendő,
a szenvedés iszapját letörlendő.
A kereszten
(Keresztre feszítik)
Teste ráfeszül kínnal a keresztre,
jeleket vár a kék végtelen égből,
alul a tömeg gúnyol, csahol egyre…
„Bocsásd meg, Atyám! Nem tudják, mivégből.”
Megáll a szél, majd egy múló perc elég:
kitárul előtte a végtelen ég.
Bevégeztetett
(Meghal a kereszten)
Íme a kezdet egybeért a véggel…
Közeleg immár a komor sötétség,
vihar tombol, vad felhőkkel pöfékel,
födve az égbolt kihasadt szövését.
Azután minden újra összezárul,
egymásba ér az elöl és a hátul.
Megszabadulva
(Leveszik a keresztről)
Mindenség-szívének ennyi volt a mérték.
A leomlott testnek nem kell már kereszt,
kivérzett rajta seb, ütések, hol érték,
csak a töviskorona szúr még, nem ereszt.
Sziszegő éj jön, s lassan összeállnak
fekete tömbökké a hosszú árnyak.
A megváltott ember
(Testét eltemetik)
Ha valaki meghal, igazi valója
egy angyali sugárra száll és elröpül,
minden álma, tette majd leválik róla,
s a mennyei végtelent kapja örökül.
Ha lehet jussa áldozatnak e földön,
az ég felé forgó friss szelekkel jöjjön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése