Mint levetett kabát,
őrzöm még meleged,
ősz és tavasz után
már nem kellek neked.
Őrzöm még nyakadnak
ívét mint folyómart
napédes mézízét
a kanyarulatoknak.
Őrzöm még zsebemben
kezed merülését,
mint vízbe hullt
elsüllyedő kincsét...
Őrzöm még karjaid
hajló, puha árkát
mint ringató dallamok
hullámzó lágyságát.
Őrizlek magamban,
– míg őrizel te is –
vállfára akasztva
álmodlak télen is.
S ha kellek tavasszal
elvihetsz magaddal –
válladon dúdolom
a télen megírt dalt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése