Időnként fölegyenesedik, törzsből tántorog,
de mikor a feje koppan az ablakon,
visszagörnyed a vak homályba.
Barátja mellette ül, mosolyog,
egy másik világban. Oldalra nem néz.
A fejét enyhén feltartja, mintha szélbe,
és ahogy kaptat a busz, föl, a hegyre,
aprókat bólogat: az utat szolmizálja.
A nagykanyarban egyetlen nagyot
ólint: kijött az eredmény.
Meglepő fürgén száll le, kezében
a fehér bot finom sáskacsáp.
Lent nyújtja a kezét,
mint jégtánckűr végén a férfi.
És partnere, mintha tripla
leszúrt rittberger után,
ki tudja, hogy, de tényleg érkezik a magasból.
Egy helyben tántorog a talpán.
Nagy üggyel-bajjal egymásba karolnak –
indulás.
Vak vezet világtalant.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése