„ Néhány görög is volt azok között, akik felmentek az ünnepre, hogy imádják az Istent. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Bétsaidából való volt, és ezzel a kéréssel fordultak hozzá: „Uram, Jézust szeretnénk látni.”
(János 12,20-21)
Láttad-e már úgy igazán ezt a világot? Figyelted-e, ahogyan az éjszaka sötétjébe lassan belekúszik a hajnali napsugár? Kutattad-e már a szemeddel a fűben lapuló ibolya szálakat? Elmerültél-e már egy másik ember tekintetében, arcának vonalaiban? Volt-e már olyan pillanatod, amikor nem csak úgy néztél, hanem igazán láttál is? Amikor meglátjuk a körülöttünk lévő világban az Isten csodálatos munkáját, gondviselését, alkotásának gyönyörűségét, és érezzük, szinte a lelkünket táplálja mindezzel. Milyen jó lenne, ha nem csupán az alkotásban, hanem az Alkotóban is tudnánk gyönyörködni. Ha a szívünk nem csupán arra vágyna, hogy egy szép napfelketét, természeti jelenséget, vagy színeket, formákat lásson, hanem látni szeretnénk azt, akinek mindezt köszönhetjük, a Szentháromság Istent. Ezek a görögök, akik Jézushoz érkeznek, egy egyszerű kérést fogalmaznak meg: Jézust szeretnénk látni. Azt, aki megszaporította a kenyeret, aki feltámasztotta Lázárt, aki meggyógyította a vakot, és aki neked, és nekem is új életet adhat. Egyszerű, de mégis hatalmas kérés ez. Látni az Urat, a Megváltót, azt, akit mi már nem láthatunk színről színre. Vajon mi szeretnénk-e találkozni vele? Vágyunk-e arra, hogy lássuk az Urat? Mert bár fizikailag nem mehetünk elé, lélekben, imádságban, dicséretben és magasztalásban mégis, minden nap közösségünk lehet vele. Lássuk meg az Urat minden új reggelben, minden falat kenyérben, minden örömben és minden próbatételben. Lássuk Őt, mint Atyát, Fiút és Szentlelket, aki megteremtette, megőrzi, és gondját viseli ennek a világnak, és benne nekem, neked is.
Forrás: Napi Ige és Gondolat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése