Rohant, rohant a semmiig,
a térbe szórta sejtjeit.
Hogy bírod ezt az iramot?
Miért? Csak 84 vagyok.
Megirigyeltem volna, ha
rögtön, mint villám-törte fa,
nem zuhan el a betonon:
vér, vér az orron, ajkakon.
Vártam, hogy megfogja kezem,
de már jég volt az arc, a szem.
Halott volt, őrület, halott!
A hiány, űr, gúnyos, konok
csönd. Jaj, elsírhatatlan,
hogy semmi lett, hiába fogtam.
*
Hát, igen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése