Kísérnek minket szomorú varázzsal,
Mint hidegfényű, messze csillagok
Örvények közt a gazdátlan hajót.
Nők, akik mindig, mindig velünk vannak,
Fanyarbús illatát az új tavasznak
Ők küldik és az őszirózsa gyászát,
Gyötörnek mély emlékek távolán át.
És vannak nők - ó legyenek áldottak! -
Akik nekünk az élet bája voltak.
Pillangói a gyászövezte kertnek,
Virágai az eltűnt édeneknek.
Akik bársony szemükkel simogattak,
Vagy selymét adták ránk finom szavaknak
S emlékük úgy él, mint Mozart-szonáta,
Vagy márciusi reggel ragyogása!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése