s a Duna szürke szemed folytatása,
szíved fölé feszül a hidak rácsa,
s a trópusi ég arany lemezekkel.
Egy mozdulatod: házsorok a napban,
s két fényszalag – kinyúló karjaid,
derekad körül arany utca csobban,
talpad alatt millió fény-kavics.
A könyvtártermek hűvös csendje vagy,
éveim szótlanul lapozgatod,
kezedben cserzett, sárga könyv vagyok,
elfutó soraimnak rendje vagy.
A képbehajló lomb te vagy, virágzó!
s már mennyi éve, lombom s górcsövem,
te fölémhajló arc, kíváncsi szem:
romjaim fölött világoskék zászló.
A távolléted, az is csak te vagy,
a távozásod, az is közelít,
ha gyanúsítasz s arcod a szelíd
vádolva ég – hálómban fennakadsz,
s ezüstpénzeid fényért kiabálnak
és nem szabadulsz bezárt ujjaimból,
mert belül vagyok, s ha menekülsz, újból
te futsz utánam, én mögötted állok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése