mi el se válik a szurok színű éjtől.
Láthatatlan szálak a lelkembe varrtak,
a távol se tép ki szívós szövetéből.
Hiányodban a kávét erősre főzöm,
és keserűn iszom, ahogy te szereted.
Tűzforró zuhannyal égetem a bőröm,
hogy ne érezzem a nélküled-hideget.
Hiányodban didereg a téli reggel,
az óra rám kiáltja a múló időt.
Csak támolygok béna, elnehezült szívvel,
mint a felém vánszorgó szombat délelőtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése