belesimulnak egymásba,
a váltás rezge fénye illan,
egy másodperc és megöregszel.
Pedig az élet most kezdődne végre,
és talán bírnád is még irammal,
de az árnyak egymásba csúsznak,
azt hihetnéd, mindennek vége,
a látóhatár felizzik vörösre,
búcsút int a napsugaraknak,
talán csak holnapig, és nem örökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése