DZSUNGELBE indulsz: egyszeri életed
dühödt-növésű rengeteg ellepi,
külön formáid szétfaragja
durva kezével a vad tolongás.
Már jól tudod, s mint gyáva gyerek, szepegsz,
az eljövendőt már siratod: fagyos
szellők legyintik gyönge szíved,
mint kora-ősz a szelid virágot. -
Ne félj! vigyáz rád nem-hazudó szemem,
szerelmem égő jelt alakít föléd:
mehetsz, bolyonghatsz bárhová: én
látni fogom tüneményes arcod.
S szólítalak majd régi neved szerint,
s szavam lenyúl majd érted akár a kéz,
s mint csillagot mély nyári éjen
fölmutat újra a földnek, égnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése